Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Minden szentnek maga felé hajlik a keze... - 236(P) Arvisura részlet

2013.10.22

Minden szentnek maga felé hajlik a keze...

 

 

"IV Csaba élete vége felé már nem utazott lóháton, hanem egy 4 nagykerekes és 2 elölfutós, kis­kerék alkalmazásával épített, díszes érseki szekeret vitt minden útjára. Amikor Bor­isténesben megjelent, a tanfejedelmek előtt beszédet mondott:

- Hosszú egyházi és társadalmi működésem alatt rá kellett jönnöm arra az igazság­ra, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, s főként a szíve folytán minden gazdagságot saját magának sepert, vagy rokonságának és saját nemzetségű fiainak ajándékozott. Minél öregebb lett valaki, annál kegyetlenebbé és gyűlölködőbbé vált, s mire akarva, akaratlanul megvénült, még a gyilkosságtól sem riadt vissza. Jó példa erre Nagy Konstantin, akit Bizáncban, annyi gyilkosság után, mikor kereszténnyé vált, a patriarkák szentté avattatták. Még a családjának sem kegyelmezett, mert az el­lenkező véleménnyel bíró rokonságával szemben is szeretet nélküli, kegyetlen vén­emberré vált és kiirtotta hozzátartozóit.

- A másik jó példa a nagy tudású rasna-etruszk szövetségnek az esete. A földmű­velést, vízlecsapolást és kézművességet is tőlük tanulták a latinok, mégis a gyűlölkö­dés olyan nagy volt a szívükben, hogy végül tanítómestereiket kiirtották. A gyilkos­ságok során még azoknak sem kegyelmeztek, akik istenként imádták az ő Isteneiket és a józan észre hivatkozókat pedig keresztre feszítették. Hatalmi tébolyukban a de­mokrácia hirdetése mellett bevezették a rabszolgatársadalmat. Saját gazdagságuk vé­delme címén emberek tízezreit gyilkolták le azért, ha nem akarták az ő isten-kegyel­méből való jólétüket biztosítani. A rabszolga-kereskedők Délos szigetén felállították az embervásár piacot és testükre, miként a lovakra vagy marhákra, rásütötték az álla­ti rabszolga-bélyeget.

- A jeruzsálemi őskeresztény közösségekben a földi és a szellemi javak közösek voltak, s mindenki dolgozott. Az őskeresztény társadalmakban az emberek gazdagod­tak és boldogok voltak. Aztán megrontotta szívüket és lelküket a gazdagság és az aranyborjú imádata, amely arra vezetett, hogy megalkották a munka nélküli paparen­det, a püspökségeket. Ezek egymás ellen hangolták az egyszerű, dolgos embereket, s nyomban megkezdődtek a viták, gyűlölködések, kiátkozások és háborúk, s az embe­rek a szeretet helyett gyűlölték egymást. Megkezdődtek az eretneküldözések és a nyil­vánosság előtt való elégetések."

 236(P) Arvisura részlet