Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


348 Arvisura részlet - "Szalaváré Tura"

2012.08.10

 Szalaváré Tura 

született: 1922. augusztus 1.

 

"- Kaltes-asszony, az Élet-istenasszonya[1] minden halottat magához vonz. Ezért azt kívánja, hogy a folyók mellé temetkezzenek, mert a folyók vizében a Földanya vére van és esőzéskor-áradáskor a halottakkal újból találkozik. A halott megtelítődik Joli­-Tórem vérével és más alakban Kaltes-asszony újból életre kelti.[2] Az életadó szellő egyre csak fúj nyugat felé, sodorja magával a szent porokat, amik megtelepednek asíkságon, a hegyeken és a mocsarakon. Benne élnek a köles magjában, a selymes ré­tek füvében, az erdei tisztások málnabogyójában. A szent porok tovább hatolnak az utódok testébe és agyába. Sámánok ezrei születnek, mert Numi-Tórem, a legmaga­sabb Égi-Atya így akarja. Nem tűri, hogy népe elpusztuljon.

- Ti magyarok, a tengernyi szenvedés között is mindig élni fogtok a szent porok erejével. Legtöbbször felétek fúja nagy szél, felétek sodorja az életadó szent porokat. A bennük levő erő megacélozza népetek testét és szárnyalóvá teszi elméteket. A szent porok hatalmát nem tudja elvenni senki. Behatol szívetekbe és lelketekbe, így kicsiny kunyhóban is nagy hősök, nagy dalosok és nagy tudósok születnek.

Elrévedve hallgattam Tura szavait. Kissé mandulametszésű szemei olyan meggyő­zően néztek rám, hogy szinte szállni láttam a szent porokat.

Nagy csata morajlott Rózsahegy körül, de őt ez sem zavarta, mert nagy szeretettel tovább folytatta:

- Bennünket a kegyetlen cárok hatalma a gazdagabb déli vidékről az Ob mellé ker­getett. Így a Tura folyó mellékén már alig élnek manysik, de az ősök szelleme még a kettős nyelvű manysik között is tovább él. A testvérnépek örömmel fogadtak ben­nünket. De a szibirjákok hada sokáig pusztította népünket. Sokszor a kegyetlenek úgy vadásztak ránk, mint az indiánokra az amerikai fehérbőrűek. Aki pedig behódolt nekik, annak a szemébe vágták:

- Ti vagytok azok a manysik, akiket „Jermák kocsirúddal megkeresztelt"?

- Aztán a cárok uralmától megszabadulva szabad hazánkban új harcosok születtek. Kicsiny kabar lovak habzsolják a rétek dús füvét és új kalandra, új győzelemre viszik ifjúságunkat.

- A Szovjetunióban békességben és szabadságban élhetünk, de előtte a kegyetlen cárok a manysi nép vezetőit kiirtották, mesemondó sámánfejedelmeinket rejtegetni kellett.

- Én még csak 12 éves voltam, amikor Atyusom meghalt, aki a tajgának egy eldu­gott jurtájában lakott. A jurta előtt egy hatalmas nyírfa állott. Itt mutatott be atyus­kám áldozatot minden ünnepen a Világfelügyelő Fejedelemnek, a Hadur-Tóremnek.[3] - Atyusom minden télen rénszarvas fogaton a turgai kapuba ment fiatal sámánok kíséretében és a Tomaj család vendége volt. Ugyanis a Szilaváré fátria régen házassá­gi viszonyban állott a 26-ik baskír-magyar családdal.

- Apám már régebben az alvilág fejedelméhez ment. Kuly-Áter, a Halál fejedelme biztos szívesen látta, mert állítólag nagyon rossz ember volt. Én azonban nem hiszem, mert hat évig becsípett állapotban mindig gyermekjátékokat faragott, hogyha fiú­gyermek születik, legyen mivel játszania. Amikor a Lozva vidéken megnyílt a many­si nyelvű iskola, Atyuskám szánkón elvitte a bátyámat tanulni, aki aztán beállott ka­tonának. Engem minden évben, az iskolai szünetek alatt hazavitt, mert a bátyám nem hitt már az ő meséiben. Így kicsiny gyermekkorom óta nekem adta át a titkot, végül én kötöztem testét a bálványtorony oszlopához.

- A halotti tor után, amíg a többi ifjak vigadtak, én a halotti lepel alatt jósoltam. 

Vér-ködöt láttam, amely nagy háborút jelentett. Utána feltűnt a délvidéki madarak útja, amelynek végén sok-sok ifjú integetett felém és boldog béke borult az emberi­ségre. A szent porok pedig fekete felhőként indultak nyugatnak.

 

- A szent Arvisura után áldozatot mutattam be a Világfelügyelő Aranyfejedelem­nek, akit ti újabban Hadur-Tóremnek neveztek, aki tudomásomra adta, hogy nyugat­ra kell mennem.

- Lassan készülni kezdtem, az Arvisura törvények szerint. Kíváncsi voltam, hogy hová viszi a szél az életadó szent porokat. Az édesanyámnak tudomására adtam, hogy vegye át tőlem a szertartási kellékeket, mert nekem az adott jelre mennem kell, az elő­re meghatározott kalandra.[4]

- Aztán mikor beléptem a partizániskolába, örültem, hogy a Ti szabadságotokért harcolhatok és tudtam, el fog jönni az idő, amikor én is átadhatom valakinek a titkot, mert eddig a tudósok ezrei sem tudták megállapítani, mit jelent a mi néma hallgatá­sunk. Figyeld meg jól, mit mondtam, vagy amit mondani fogok és őrizd meg azokat.

- Itt, a Fehér Tücsök drága teste mellett kell a régi titkok átadását elkezdenem. Most nem hallja más, csak mi ketten és ő, a nemrég még köztünk volt háromlelkű igazmondónk.

- Most pedig együnk, igyunk, ha kétezer évet hallgattunk távol is egymástól. Ma kell mondanunk az új Arvisurát, mert Fehér Tücsök is sámán volt. Nemrégen a sze­mem láttára, finom ráleheléssel életre keltett egy meggémberedett kis madárkát. Neki is volt harmadik lelke, aki most is jelen van!

Megdöbbentett Tura halotti meséje, amelyről eddig soha nem hallottam. Három tányért tett az asztalra és kiosztotta a villásreggelit. Mielőtt az evéshez kezdtünk, a halott leányt is megkínálta, hogy tartson velünk.

Tura szemei fátyolos lánggal égtek. Fehér Tücsök kezét simogatva így folytatta:

- Az Ob vidéki Vezsakoriban születtem, ahová édesanyám való volt, de amikor az édesapám meghalt, Atyuskám mindnyájunkat magával vitt a tajgába egy kis jurtába. Hogy ezt bejelentették-e valahová, nem tudom, mert soha nem kértek tőlem születé­si bizonyítványt. Hozzánk jártak minden ősszel még a Tomaj családból is néhányan Hadur-Tóremnek, vagy ahogyan mi neveztük, a Világfelügyelő Aranyfejedelem részé­re áldozatot bemutatni.

- Atyuskám, aki sokat mesélt nekem, nem tudott könyvekből olvasni, sem levelet írni, csak fenyő és nyírfabotokra rótta a nevezetes eseményeket. Én már jártam isko­lába. A meséket könnyen megtanultam és másoknak mondtam.

Rigó öccseinek azt mondta az anyjuk, ha rosszalkodtak: „Hallgassatok, mert szó­lok Turának és este nem fog nektek mesélni!" Ilyen hatalmas erejűek voltak az Atyus­ka meséi.

- Mi a manysi földön szabad vadászok és halászok voltunk. A zsákmányt a váro­sokba vittük eladni. Egy alkalommal, amikor hazatértünk csónakjainkkal, az édes­anyám gyászruhában fogadott. Sírva mondta, hogy meghalt Atyus.

- Tudományát rám hagyta. Bátyám, aki a haditengerészetnél szolgált, kinevette meséiért. A halála előtti napokban engem áldott meg és ő nevezett el Turának a név­adó naptárunkból és a régi lakhelyünk melletti folyóról, mivel a Szalaváré nevű 26-ik manysi fátriához tartoztam."

 

 

[1] A manysi sámánok szerint a Halál mindig az Élet-Anya ellen dolgozik, de a szent porokat, azok­nak sokasága miatt nem tudja teljesen elpusztítani.

[2] Tórem vagy Tárem hitű népeknél, mint égi-egység szerepel a tömény vagy tyumen felhő és tö­mény harcos, akiket az Égiek vezérelnek. Minden 10 000 gyermekből egy sámán születhetik.

[3] Az első világháború alatt dr. Zsiray Miklós finnugor nyelvészt a manysi földre vetette a sors hadifogolyként, ahol Szilaváré apó jó élelmezéssel, sámán gyógyszerekkel, majd Tura édesanyja testmelegével életre keltette. Egy alkalommal Szilaváré sámán megígérte a nyelvésznek, hogy amint hozzákerül az Arvisurák gyűjteménye, másolatban elküldi részére. Ezen gyűjtemény ki­sebb részét 1955-ben, Tura halálának 10. évfordulóján dr. Lavotta Ödönnek átnyújtottam, hogy adja azt át az igen beteg tudósnak. Dr. Hajdú Péter és dr. Kálmán Béla tud az Arvisura anyagáról, amely a manysi kérdésre vonatkozik.

[4]  Az Arvisura hitén nevelkedett törzsek ifjúságának volt egy kötelező útja, amikor a húsz év körüli, vagyis egyívású ifjak egy része kalandozásra indult, hogy a másutt látottak alapján lépést tudja­nak tartani a világ fejlődésével. Legkisebb egység a medvetor alapján 5 fő volt, míg a legnagyobb 1 tyumen vagy tömény harcos, azaz 10 000 kalandozó, akik közül 1 fő óm jelű beavatott volt.

348. Arvisura részlet