Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Nincs új a nap alatt" - 321. Arvisura részlet

2013.09.09

Nincs új a nap alatt... 

 

"Toktai tanfejedelem rovásai szerint, amikor Szemtimur herceg a Csák-nembéli Szibián Jánkot aranysarkantyús vitézi lovaggá ütötte, egyben megbízta, hogy a Sár­kányos-Társaság lovagjaként a neki adott díszes karddal minden évben az arra érde­mes vitézeket az Aranysarkantyús Rend vitézeivé avathatja.

Ettől az időtől kezdve minden év augusztus havában, annak a 20. napján újabb aranysarkantyús vitézeket kellett avatniuk Szemtimur herceg kardjával. Így 1321. augusztus 20-ától a végvári vitézek állományában ezen nap a Sárkányos-Társaság aranysarkantyúsrend vitézeinek az avatási napja lett.

Tehát a Csák-nembéli Szibián volt a Sárkányos-Társaság lovagja és ezen rangot az utódai örökölték. Ennek a rendnek megalapítója Kubiláj volt és Szemtimur herceg aranypajcával ellátott rendelkezése szerint Szibián Jánk utódai a lovaggá ütést gyako­rolhatták. Azonban Szibián Fajsznak 1330-ban, Szibián Rajknak 1350-ben, Szibián Demőknek pedig 1380-ban kellett részt vennie a lovaggá ütésben, de akkor Demők már aranypajcás felhatalmazást kapott, hogy az arra érdemes vitézt Kolozsváron is lovaggá ütheti.

Így történhetett meg, hogy Harka Aranyost kambaluki szokás szerint 1360-ban lo­vaggá ütötték, míg Szibián Rajknak a fia, Szibián Demők a legnagyobb leányát, Er­zsébetet 1400-ban ütötte lovaggá, akinek utódai Lam birodalmában terjedtek el.

Mivel Szibián Demők Hunyadvárát kapta vitézségéért Zsigmond királytól aján­dékba, a Szibián család felvette a Hunyadi nemesi előnevet. 1426-ban Hunyadi Vaj­kot, 1428-ban Hunyadi Jankot, majd 1430-ban Hunyadi Rajk nevű fiait ütötte Ko­lozsváron lovagokká, míg legvitézebb katonáit az Aranysarkantyús-Rend vitézeivé. Hunyadi Jank amikor Harkai Piroskát elvette feleségül, a nagy Harkai-had kívánsá­gára felvette a Hunyadi János nevet. 23 éves korában, mint macsói bán a törökök el­leni harcban hősi halált halt.

Hunyadi Vajk már apródként részt vett az 1420-1421-es török háborúban, amikor a török Erdélyt feldúlta és Brassót felégette. Kezdetben, 1428-ban elszenvedte a galambóci vereséget és azóta folyton hadban állott a törökökkel. Mindig oda küldte a haza, ahol nagy volt a veszély. 1432-ben Nagyszebennél és Brassónál harcolt. 1434­-ben a lipani ütközetben vett részt. 1439-ben Szendrő elesténél is részt vett a harcok­ban. Ekkor lett szörényi bán. 1441-ben, öccse halála után felvette a Hunyadi János nevet. I. Ulászló is részt vett Budán a Jánosnak való megkeresztelésén. Ekkor lett er­délyi vajda és temesi főispán, és róla nevezték el Hunyadvárt Vajdahunyadnak. Az aranysarkantyú nem lóirányító eszköz, hanem aranypajcás kitüntetés volt.

Szibián Demők 1404-ben Zsigmondot saját kérelmére a Sárkányos-Társaság tagjá­vá avatta, aki ezzel kapcsolatban megtiltotta, hogy hozzájárulása nélkül rendeletet, ítéletet vagy pápai bullát kihirdessenek, s főpapokat csak ő nevezhetett ki. Pápai adók, illetmények beszedését megtiltotta és a pápa által kinevezett főpapok egyházi jövedelmeit lefoglalta. Kihirdette, hogy a pápai ügynökök zsarolják, kiközösítik és ki­átkozással, végrehajtással a lakosságot leszegényítik. Ezen cselekedetük az Isten előtt visszatetsző dolog és ellenük meg kell tagadni az engedelmességet. Elrendelte ennek a kihirdetését.

Főkegyúri jogait a konstanzai zsinattal elismertette, mert mint római király 1410­-től azon dolgozott, hogy az egyházi zsinat tekintélye minden papi rendelkezések és pápai bullák fölött álljon.

Hiába iktatták törvénybe, a pusztaszeri szerződésbe és az Aranybulla 29-ik pontjá­ba, hogy „Parasztokkal való bánásmód a pusztaszeri szerződés értelmében legyen megértő, mert minden jólét az ő munkájukból ered!". Ezt a főurak és főpapok a ne­mességgel együtt törölték az Aranybulla pontjai közül. A szabad költözködést részük­re megtiltották és a szökött jobbágyokat gályaraboknak eladták. Mindenki pénzt akart a jobbágytól, katona adó, kapu adó és katonaállítási kötelezettség címén. 1397-ben el­rendelték, hogy minden 25 telek után a földesurak kötelesek egy katonát kiállítani. Amikor 1433-ban Zsigmond császárrá koronáztatta magát, engedett a parasztság jo­gos panaszának és 1435-ben már csak 33 jobbágytelek után kellett egy lovaskatona minden költségét fedezni. Bántatlanságot biztosító hitlevelet adott Husz Jánosnak, majd ígéretét megszegve hozzájárult, hogy a csehek tüzes máglyán megégessék.

Zsigmond mégis összefogott a pápaság intézményével és a német rendekkel a hu­sziták nemzeti mozgalmával szemben. A parasztság mindenütt rokonszenvezett a huszitákkal és a parasztseregek győzedelmesen harcoltak az elnyomók ellen mindad­dig, amíg a belső árulók a nemességgel és a gazdag polgársággal engedélyezték a hu­sziták kelyhes irányzatát a szabad vallásgyakorlásban, akik elismerték Zsigmondot királyuknak. Az árulás után a parasztság mozgalma nem semmisült meg, hanem Ma­gyarországra is átterjedt. Az egyházellenes huszita parasztmozgalom gyorsan elterjedt hazánkban. A pápa Marchiai Jakabot 1436-ban a délmagyarországi részekre küldte, ahol régen a bogumil tanok leginkább elterjedtek. Ez a kegyetlen inkvizítor az eret­nek parasztokat megkínoztatta, máglyára vetette és még, a halottakat is kiásatta a sír­jukból, hogy meggyalázza őket. Az üldözések elől sokan Moldvába menekültek, a gö­rögkeleti vajdaságba.

Marchai Jakab pápai inkvizítor jelentette, hogy az eretnekek nem ismerik el a pápa főhatóságát, nem tisztelik a szenteket és az ereklyéket, semmit sem ajándékoznak az oltárra. Ellene vannak a dézsmáknak és a római egyházat a sátán zsinagógájának vall­ják. Ebből kiderült, hogy a huszitizmus hitét képviselik. A déli bánságokban az ink­vizíciónak sikerült a parasztmozgalmakat vérbe fojtani, Erdélyben, ahol a szabad köl­tözködés jogát megszüntették és a tized fizetését még a románoktól is pénzben köve­telték, az elkeseredett parasztok már 1393-ban ellene szegültek a váradi püspöknek. A főpapság kapzsisága 1327-ben Déva környékén felkelést robbantott ki Kardos Já­nos vezetésével, mert kiközösítették a tizedet nem fizető parasztokat. A Nyírségben egy Márton nevű paraszt indította el a felkelést, a nemesség azonban leverte és a lá­zadókat kivégezte. Erdélyben Alparéten gyülekeztek a parasztok és sérelmeik orvos­lására Csáki László vajdához küldték el követeiket, aki a küldöttséget lefejeztette. 1437-ben a parasztság összefogott a kisnemesekkel és nagy győzelmet arattak. Egyez­séget kötöttek a kolozsmonostori káptalan előtt az uruki-mani leszármazottak. Az egyezmény hírül adta, hogy a felkelt parasztok közkegyelemben részesülnek és éven­ként Bábolna hegyén a nemesek és parasztok megvizsgálják az egyezmény betartását. A tized körüli jogtalanságokat és a földesúri kilencedeket eltörölték. Az elkobzások­kal szemben kimondták, hogy a katonaság piaci áron köteles az élelmiszereket meg­vásárolni.

A püspökök azonban a kolozsmonostori egyezményt a nemesekkel együtt nem is­merték el, mert az eretnekekkel az egyezmény semmis. Az egytelkes nemeseknek adómentességet biztosítottak és a jobbágyok ellen megkötötték a kápolnai-uniót. A felkelt paraszthadak ellen a nemesség azonban vereséget szenvedett. Október 6-án megkötötték a második kolozsmonostori egyezményt. Az egyezmény betartását a ki­rályra bízták, aki a szabad költözködést visszaállította. Vezéreik: Budai Nagy Antal, Kolosvári János kézműves és társaik voltak. A nemesség azonban nem nyugodott bele ebbe és megtámadták a parasztokat, akik elfoglalták Kolozsvárt és Nagyenyedet, de a megfogyatkozott paraszt seregek Kolozsvár és Kolozsmonostor között vereséget szen­vedtek. Budai Nagy Antal a csatában elesett. Holttestét a nemesek feldarabolták, de egyes paraszti felkelők még 1439-ben is harcoltak. Vezetőiket, amennyiben fogságba jutottak, a nemesek kivégezték. Nagy baj volt a parasztok hiszékenysége, hogy bíztak a megkötött egyezmények betartásában, míg a nemesség azt csak papírrongynak te­kintette. A parasztság öntudata azonban megnövekedett és sokan jelentkeztek Hu­nyadi János seregébe a törökök ellen."

321. Arvisura részlet