Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Baraca, Gardiz vére" - 348. Arvisura részlet

2013.10.04

Baraca, Gardiz vére...

 

"Az Arvisura tanok szerint a tengerek mélyébe küldi atyafiát az a kegyetlen ember, aki erejének teljes tudatában, a láthatatlan Égi-tudással a birtokában nem segíti a gyengébb emberfiát!

- Higgyétek el, én nem hiszek földöntúli vagy emberfeletti erőmben, de ha Ti úgy gondoljátok, megkísérlem a lehetetlent is!

- Köszönjük a megnyilatkozásodat, Baraca! - kiáltott fel Tura. - Az égi eredetű Enlittől[1] kapott tudásodat Joli-Tórem azonnal bebizonyítja, és rövidesen elérkezik az a szent pillanat, amikor látni fogod a láthatatlant, és megmented medvetoros bajtár­sunkat!

- Ha meghalok is, szembeszállok azzal, aki a megérdemelt nyugalmát nem örök pihenésre használja fel, hanem ezen a kegyetlen, emberirtó földön csavarog! - suttog­tam a ránk nehezedő csendben.

- Ez így helyes, Baraca! - mondta emelt hangon Tura. - Így indul neki mindenki a nagy Viasakának, hogy ha kell, az Égiekkel viaskodjon, ha kell, győzzön! Az Élet csak káprázat, Halál pedig lényegében nincs, mert csak a gyenge testet győzi le. Az Égi eredetű harmadik lelkek összegyűjtik az árnyéklelkeket és Ata-Isis hét egének egyik kiérdemelt gyönyörűségébe viszik azokat. De ha kell, elhozzák Ata-Isis mennyei birodalma szentélyeiből a földiek kérésére mindazok árnyéklelkeit a látóembe­rek hívására, akikkel azok beszélni akarnak.

Miközben ezeket a mondatokat Tura befejezte, az asztalt a sarokba vitték. A pok­rócokat a szoba közepén összehajtogatták, majd a sztrecsnói áldozati medve bőrét rá­helyezték. Kapitányunk így szólt hozzám: 

- Ülj rá, Baraca! Ez a Viasaka kegyhelye![2]  

Ráültem a mackóm bőrére, csak úgy törökülésben, magam alá húzott lábakkal. Tura a hátizsákjából elővett egy tégelyt, és annak illatos kenőcs tartalmával a szem­héjaimat bekente. Aztán a Kiss Jóskától kért krétával a cementpadlóra, élével az arcom előtt egy háromszöget rajzolt. Ekkor feltette a teafőzőt a kályhára. Utána egy ötszöget rajzolt a háromszögön kívül élével az arcom elé, majd öt cseppet engedett a teába az üvegecskéjéből és így kiáltott:

- Enlitt! Aki földre hoztad az Égiek rovását, értesítsd Föld-Anyánkat! - közelem­be hajolt és rám fújt, majd hétszöget rajzolt sarkával elém úgy, hogy a szögek csúcsai előttem egy-egy arasznyi távolságra voltak és hátul bővültek.

- Joli-Tórem, irgalmas Földanyánk, hozd el nekünk az ifjú Gardizt, akinek nyug­talan lelke egy a Baracáéval, hogy megmondja Ata-Isis kegyelmes akaratát! - kiáltot­ta Tura és egy kilencszöget rajzolt a három-, az öt- és a hétszögeken kívül az arcom elé.

- Gardiz lelke! Teljesítsd Ata-Isis, Enlitt és Joli-Tórem akaratát! - kiáltotta Tura és egy körrel körülrajzolta a szögeket.

Ekkor Tura bezárta az ajtót és a kulcsot zsebrevágta, majd a tolózárat is betolta, madzaggal bekötötte. A hátizsákjából egy újabb üvegecskét vett elő és hét cseppet a teába csepegtetett. Utána újabb üvegcsét vett elő és előttem ötször meghajolva annak tartalmát a párolgó teába öntötte és a körön át a szögek csúcsainál egy csészében fe­lém nyújtotta:

- Idd ki az Égi-Akarat poharát és viaskodjál harmadik hős lelkeddel! Enlitt, aki földre hozta az Égiek rovását, a Viasakát, így parancsolta!

Megittam a felkínált teát, ami olyan ízű volt, mint a fűszerekkel erősített vörösbor. Marta a torkomat, majd olyan hőség öntött el, mint amilyet egyes injekciók után éreznek az emberek. Minden testrészemben megborzongtam.

Szunnyadás vett rajtam erőt, majd a szemem elkezdett káprázni és rám borult az ezüst-köd. Messziről egy csillogó fény közeledett felém narancs-színű gomolyagban. Az ezüst-ködöt fényes, lilás ködök váltották fel, amelynek széleit bíbor-vörös foltok rajzolták körül. Nagy robajjal kicsapódott az ajtó és agyamban megpattant valami. Tüzes karikák ugrálták körül a narancsszínű, fénylő gomolyagot, amelynek burka fel­repedt és a zöldes füstben elém állott egy fényes páncélzatban levő, sisakrostélyos vi­téz és dörgő hangon megszólalt:

- Véremből való vérem, miért hívtál?

- Ata-Isis magasságos tudománya értelmében tudni akarom, milyen gondolatokkal foglalkozik Csiky Domonkos, a széki hunok állatorvosa! - kiáltottam.

A páncélba öltözött, szőke vitéz elmosolyodott, és így szólt:

- Ma délelőtt félúton a városig fel fogja magát akasztani arra a fára, amelyik olyan gyakran leveri fejéről a katona-sapkát! Vigyázzatok rá, és a felesége gyógyítsa meg a sztrecsnói medvetoros szent helyen! Mondd meg szeretett vérem, mit akarsz tudni rólam és a jövődről? - kérdezte barátságosan és megsimogatott, de én gyermekes da­cossággal rárivalltam:

- Mondd meg, miért jöttél el a jólétből ebbe a sokat szenvedett országba! Miért engem választottál nyugtalan lelked földi melegágyának? Mondd meg, miért egy ko­hómunkásba bújtattad eszméidet!

- Édesapám nagymarsallja volt Gusztáv Adolf svéd királynak. Gardiz, a nagy had­vezér igen kedvelt volt az udvarhölgyek társaságában. Nagy szerelemből lettem, de anyámon kívül senki nem akarta, hogy megszülessek. Ő dacból a világra hozott - kez­dett beszélni dicső elődeim egyike. - Családom boldog volt, amikor a 30 éves valláshá­ború alatt Sturmán Márton és András stellárokkal hadba indultam. Viking csapatunkat azonban apám parancsára nem engedték svéd kikötőben hajóra szállni. Malmőben sze­reltük föl viking hajónkat, és elindultunk a nagy kalandra. Én voltam a vikingek ka­pitánya, míg a két Sturmán stellár valóban kormányosa lett csapatunk további életé­nek. Győzelmet győzelemre halmoztunk és vasas hadseregünk nemhogy fogyott volna, hanem folyton nőtt, amelyet a dánok is pártfogoltak.

- Egy alkalommal Gusztáv Adolf királyunk magához hívatott és kijelentette, hogy Bethlen Gábor erdélyi protestáns fejedelem kérésére segítségképpen engem küld el Magyarországra, hogy az ő képviseletében harcoljunk az igaz ügy érdekében. Minden eddigi értékemet vigyem magammal, és öt évre vegyem föl zsoldomat hadipénztárá­ból. Opitz költő, valamint a két Sturmán vezetésével azonnal elindultunk Erdélybe. Amennyiben valami bajba kerülnék, a királyi ház ajtaja mindig nyitva áll előttem, mert az ő parancsára hagyom el hazámat. A Magyarországra küldött svédek őt képvi­selik és bármikor örömmel visszavár protestáns svéd hazánk! A küldetési parancsot két példányban állították ki. Az egyiket Opitz költő társaságában átadtam Bethlen Gábornak, míg a másik nálam maradt és a Bartovai tűzvészben pusztult el. Szászor­szágban megnősültem és Bethlen Gábor tanácsára minden vagyonommal Nagyrőczén telepedtem le. A két Sturmán Jolsván és az ózdi fegyvergyártó hámornál telepedett le, ahol a fegyverkezésünket irányították.

- Korai halálom megakadályozott abban, hogy két leányomat fölneveljem. Halálos ágyamon két alvezéremmel, a két Sturmánnal megfogadtattam, hogy leányaimat el­veszik feleségül, hogy seregünk svéd jellegét megtarthassuk. Lelkiismeretem azonban nem hagyott nyugton és a különleges, magasabb Égi mítosz értelmében azóta is a föl­dön bolyongok. Lelkem mindig más és más utódomba költözik. Nemességet nyert utódaim elvesztek, de ti, a kurtanemes stellárok megtartottátok evangélikus hiteteket és igen megsokasodtatok. A Te édesanyád Sturmán Gyula stellárnak az első gyerme­ke volt, és mint megszületett fiát, Téged találtalak a legalkalmasabbnak, hogy az esz­méimet, a békébe vetett hitemet hirdessed! Édes utódom, Gardiznak vére! Legyél kormányos, mint apáid voltak! Ne hátrálj meg a veszélyek előtt, mert én benned élek! A hadseregben, az ejtőernyős partizánokkal harcolsz az én eszmémért, a mindenki által oly nagyon óhajtott békéért!

- Eszmei ősöm, Gardiz! - ordítottam neki mérgesen. - Tudod jól, hogy én nem hiszek az ilyen ezüst ködökben. Gyűlölök minden hazugságot és tudom, mindenki csak a saját nemzetének érdekét védi. Miért raktál rám olyan nagy terhet, hogy a béke harcosa és eszméid folytatója legyek?

- Azért, mert stellárokra mindig szükség lesz és Ata-Isis törvénye szerint csak dol­gos emberektől születhetnek szívós, életrevaló, az élettel könnyen megbirkózó embe­rek. Utódaid érdekében Te mindig készségesen harcolj a békéért! - kiáltotta felém, majd narancs és ezüst színű ködökbe burkolózva eltávozott."

348. Arvisura részlet


[1] Arvisura tanítása szerint Enlitt-Tórem, a vizek istene, mikor a háborgó tengertől az ő kedves népét megszabadította, ígéretet tett, hogy a háromlelkű embereket látó-emberekké, tudókká neveli.

[2] Alázkodjunk meg a viaskodásban az Égi Akarat előtt. Ezt csak zárt ajtók mellett végezhetik a medvetoron résztvevők.