Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Baraca" - 348. Arvisura alapján

2012.10.01

 

"- Ide figyelj Baraca! Most olyan dolgot mondok el Neked, a három lélek birtokosának, amelyet senkitől sem hallhatsz. Arvisura törvényeink engedélyeztek olyan esetet, ami­kor a rima-lányok magot loptak az utódnélküli vezérektől és fejedelemtót. Ide figyelj!

- Ennek az ősi törvénynek alapján soha nem tudható előre, hogy melyik megszü­letett mit hordoz magában. Említek egy olyan esetet, amelyet jól ismerhetsz. Rákóczi, Kossuth és Petőfi neve örökké élni fog, amíg magyarok fognak élni a világon. Bennük telítődött a harmadik lélek és üstökösként jelentek meg a hadak útján. Utódaik azon­ban szürke kis emberekként éltek, vagy jeltelenül elpusztultak. Nálad előfordulhat az, hogy csak egyszerű emberként akarsz élni, de egy utódodban majd feltör az elfojtott energia és diadalra viszi a harmadik lélek erejét. Benned, illetve elődeidben ott szuny­nyadt az ifjú Gardiz lelke és én a sámán-itallal azt felébresztettem. Amikor álmodban beszéltél vele, úgy vettem ki elejtett szavaidból, hogy Te addig nem fogod igénybe venni a segítséget, amíg fiad és unokád nem lesz, mert az Arvisura törvényei értelmé­ben az ősök tisztelete, az élet folytonossága csak úgy telítődik meg tartalommal, ha valaki ügyes kézzel tud építeni biztos alapokra. Ezért az ordoszi rimalányok magot loptak a fejedelmektől a vérvonal megsemmisülése ellen.

Mosolyogtam Tura eszmefuttatásán és a meghalt Fehér Tücsök szavaival válaszoltam: - Hiszi az a kicsi Pici! El tudod képzelni, hogy az élet modernizálódik, fejlődik és akkor én, a vasporos munkás előállok egy mesével, amelyik nem olyan reális, megfog­ható tárgy, mint egy autó vagy helikopter. Ezek után elhinnéd-e, hogy tanult ember­milliók majd beveszik nekem azt a mesét: „Gardiz lelke bepillantást nyert a manysi rejtélybe." Elhiszem Neked, hogy többet tudsz bizonyos dolgokról, mint a tudósaink egy része, de abban nem bízom, hogy a művelt világ egy fillért is adna a Te tündér­szép meséidnek a kiadására. Arról gondoskodom, hogy együttlétünk minden napját megörökítsem, és amíg élek, igyekszem a manysi rejtélyt és a többi rejtett titkaidat az Arvisura törvények szerint tíz-, húsz- és harmincéves időközökben az illetékesek tu­domására hozni. Ha pedig minden kötél szakad, akkor utódaim közül majd megigézi valamelyiket az ifjú Gardiz lelke. Így a Te utad sem lesz hiábavaló, mert a legrejtélye­sebb, legtitokzatosabb sámánvilág lelkét halálom után gyermekeim és szellemi utóda­im emlékezetébe fogom vésni.

- Nagy követ vettél le a szívemről, válaszolt Tura. - Bízom benne, hogy a 347 látó­ember után jó kezekbe tettem az Arvisurák igazát... "

" 348. Arvisura alapján"