Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A tücskök meséje

2009.03.06

 

 

A tücskök meséje

Emőd és Zsolca nyomán

 

  

 

Élt az Altáj hegyek alatti kalmár-út mentén egy igen ügyes patkoló kovács, akit Emődnek hívtak. Fiai a vaskő hegyekben a széljáratos hegyoldalakon vasat ömlesz­tettek, hogy Emőd szálláshelyén a keleti kabarok részére lópatkót és kordély-ráfot készítsenek belőle. Volt ennek az Emődnek három fiú unokája is, akik üstöt, lábaso­kat és lószerszámokat készítettek.

Az öreg Emőd fiatalabb korában sámán volt, de tisztségét átadta az egyik vejének, mert a kabar gyepűk szélén lakva, gyakran hoztak hozzá csatározásokból sebesülteket, s így sámánkodása nem volt jövedelmező. Veje, a vígkedélyű Zsolca, állatok gyógyí­tásához is értett, s így ebből a két foglalkozásból már jobban meg lehetett élni. Ennek a Zsolcának a tanácsára építettek egy kürtös patkoló állást, ahol éjjel-nappal égett a faszenes, kecskebőr-fújtatós lópatkoló kemencében a tűz. Az üstkészítőknek annyi munkájuk volt, hogy még éjjel is dolgoztak a mécsesek mellett.

Amikor a víg kedélyű Zsolca hazajött Ordoszból, ahol a gyógyító kovácsságot is elsajátította a sámánkodás mellett, egy csomó fehér tücsköt is hozott a többi állatjai­val együtt, hogy annak a kabar nép hasznát vegye. Ugyanis ezek a parányi állatkák egynapi járásnyiról is megérezték a lovascsapatok érkezését, még akkor is, amikor az ellenség a lovak lábait bebéklyózta. A hajók evező lapátjainak a mozgását is észrevet­ték és ilyenkor mindig jelezték a rimalányok az új hajók érkezését.

Ezeknek a rimalányoknak az volt a feladatuk, hogy a nagyobb törzsi szállások mel­lett a sámánok utasítására gyógyító munkát végezzenek. Amikor a fiatalság hadba in­dult, vagy nagy kalandozásba kezdett, az emberek és az állatok gyógyítását is elvégez­ték a harcosok étkeztetése mellett.

Ennek a Zsolca sámánnak a húga szintén rimalány volt, aki a bátyjával Emőd szál­lására költözött és megszervezte a fehér tücskök figyelését.

Amikor a legelő területek miatt az öreg kabarok összevesztek a tatár pásztorokkal, még figyelmesebben nézték éjjel-nappal a fehér tücskök viselkedését. Egy éjjel azok nagyon nyugtalankodtak. Ekkor Emőd húga azonnal értesítette bátyját az esemény­ről. Zsolca riadót rendelt el és valamennyien kivonultak a szénégető kunyhókba. Akik nem akartak velük menni, otthon maradtak őrségben. Valókazán tatár tyumen­vezér lovasai megtámadták Emődszállást és nagyon meglepte őket, hogy a kabarok­nak tudomása volt érkezésükről.

A kabar kovácsok kővetőkkel fogadták a támadókat, majd amikor ellőtték minden tartalékukat, nyilasharc védelemmel gyorsan a hegyi szénégető szállásra vonultak vissza, s így emberveszteség nélkül megmenekültek a tatárok kegyetlenségei elől.

Sok kabar telepen nem hittek a kürt- és tűzjelzéseknek, sőt sok helyen elaludtak, ezért a tatár tyumenek pusztításai, különösen a Bujkál-tó mentén óriási méreteket öl­töttek.

Amikor a szomszéd népek tyumenjei összefogtak a tatárok váratlan támadása ellen, Valókazán visszarendelte lovasait, akik nagy zsákmánnyal tértek haza.

Ezután megindult a kabarok vándorlása nyugat felé, ahol a manysi népnél, külö­nösen a marami-manysiknál szíves fogadtatásra találtak. Ekkor minden törzsi telepü­lésnek egy-egy rimalányt neveltek, akiknek fő feladatuk volt, hogy a gyógyítás mel­lett a fehér tücskök gondozását is végezzék. Minden település közepén, ahol a sámán tartózkodott, valamelyik hozzátartozója vállalta a rimalány szerepét s így soha nem érte őket meglepetés. Ebben a házban nappal csak a sámán tartózkodott és a rimalány által felügyelt asszonyok, akik felváltva figyelték a tücskök viselkedését.

Ennek a szervezettségnek csupán egyszer jártak túl az eszén a tatárok és a baskírok, amikor egy baskír meny összeveszett a férjével és az anyósával, akik egy déli manysi közösségben éltek. Olyan fekete tücsköket csempészett be az asszonyok házába, ame­lyek harciasabbak voltak és a fehér tücsköket kipusztították.

Amikor a sámán értesült a merényletről, azonnal riadóztatta a déli manysi tyument és a támadásra induló tatár-baskír tyument még a település előtti síkon legyőzték. Erről a harcról nóta is született, amelyet még manapság is énekelnek a katonaság­nál, bár a lényegét elferdítették:

 

Egy tücsök meg egy tücsök az két tücsök,

Két tücsök meg két tücsök az négy tücsök,

Hogyha azok egymás hátára másznak,

Fékomadta, de sok tücsköt dajkálnak...